Kedves Kollégák!
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos szakértői testületeként működő Országos Köznevelési Tanács (OKNT) a természettudományos nevelés helyzetéért aggódó, közoktatásban és felsőoktatásban tanító tanárok, kutatók kifejezett kérésére létrehozott egy, a természettudományos közoktatás helyzetét vizsgáló ad hoc bizottságot. Ennek keretében kértük Önöket arra, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, így megállapításainkat konkrét adatokkal tudjuk alátámasztani.
Köszönjük minden kollegának, aki a kérdőív kitöltésével segített munkánkat!
Több, mint ezer kérdőívet töltöttek ki a kollégák. Ezek feldolgozása sok időt vesz majd igénybe, de a főbb eredmények, átlagok, grafikonok máris láthatóak a következő weboldalon:
http://my3q.com/view/viewSummary.phtml?intStart=0&questid=250591
Ezek összesített eredmények, de az előzetes áttekintés alapján annyi elmondható, hogy az egyes vizsgált tantárgyak esetében ezek nem különböznek lényegesen egymástól. A mi további feladatunk a válaszok tantárgyankénti kiértékelése, melyeket igyekszünk minél hamarabb megtenni.
Minden választ figyelembe veszünk! Minden szöveges választ többször el fogunk olvasni, melyekben a felelet választós kérdéseken kívül nagyon sok értékes információt fogalmaztak meg a kollégák.
A szöveges megjegyzésekből máris készítettünk egy rövid, vázlatszerű összefoglalást. Azokat a megjegyzéseket gyűjtöttük ebben össze, melyek sok tanári válaszban előfordultak.
• Az óraszám kevés, szinte minden órán több új fogalom kerül elő.
• A tanárok heti óraszáma magas.
• Az iskolák felszereltsége hiányos.
• A tanárok nem tudnak kísérletezni, és főleg kísérleteztetni az időhiány és felszereltség hiányosságai és a nagy tanulói létszám miatt.
• Pénzhiány.
• Legyen kötelező érettségi valamelyik természettudományos tantárgyból.
• Laboráns, segítő igénye.
• Élet közeli legyen a tananyag, a gyerekek érdektelenek, a tananyag nem felel meg az életkori sajátosságoknak.
• Legyen a tanári pályának anyagi megbecsülése.
• A természettudományokat tanító tanárok kisebb létszámú csoportokban tudjanak tanítani.
• A természetismeret egyáltalán nem készíti elő a fizika és a kémia oktatását. Sok fizika tanár kéri vissza a 6. osztályos fizika órákat.
• Az integráció, a tantárgyi összevonás gondolatát elég sokan ellenzik.
• Internetes segédanyagok hiánya.
• A gyerekek matematikai hiányosságai.
• Nagyon hiányzik a 11. évfolyamról a gimnáziumokban a szervetlen kémia.
• Tananyagcsökkentésre lenne szükség, hogy ténylegesen csak a lényeg dolgokat kelljen tanítani.
• Más vélemény szerint baj a tananyagcsökkentés, mivel hiányzik pl. a hidrosztatika.
• Nagyon sok az elkeseredett hangú megjegyzés, személyes sérelmek leírása, melynek sok esetben oka az iskolák pénzhiánya.
• Fizikából az érettségi feladatgyűjtemény nem használható, mivel más jellegűek a példák.
• Tanárképzés elégtelen volta, pl. bolognai rendszer még kétszakos tanárokat sem képez, nemhogy integrált természetismeret tanárt.
• Szükség lenne a természettudományból is kompetenciamérésre.
• A szülők, a társadalom sem tartja fontosnak a természettudományos tantárgyakat.
• Kötelezően emelt szintű érettségit kérjenek a felsőoktatásban.
• Minta óravázlatokra, dolgozat feladatsorokra, differenciált fejlesztéshez, kooperatív órához segédletekre lenne nagy szükség.
• A szüneti ügyeletek miatt nehéz az órára kísérletet bevinni.
• Van olyan kolléga, aki szerint jók a forgalomban lévő tankönyvek, van aki szerint viszont nem jók, illetve úgy érzi, hogy neki kell könyvet írni a gyerekeknek és azt fénymásolják. Van, aki szerint példatárakra is szükség van, és azok vékonyak legyenek.
Néhány idézet:
„Nagyon etikátlan a heti óraszámokat a testületekre bízni, a természettudományokat rendre leszavazzák a humán és nyelvszakos kollégák, nekik is kenyérkérdés az óraszám...”
„Mivel a felszerelés meglehetősen lepusztult, ezért Öveges-módszerrel dolgozom. Gyakorlatilag mindennel tudunk kísérletezni, ami körül vesz bennünket. A "tanári" kísérletet is a gyerekek végzik el, azokkal az eszközökkel, amikből csak egy van. Ritkán végzem személyesen a kísérletet, csak ha veszélyes, vagy ha meg akarom viccelni a gyerekeket.”
„a mai társadalmi megítélés szerint 'ciki' tanárnak lenni”
„A kevés óraszám miatt a diákoknak többet kell önállóan, a tanár magyarázata nélkül, otthon tanulniuk.”
Köszönjük!
2008.07.18. 21:34 oknt
1 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://oknt.blog.hu/api/trackback/id/tr3574997
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
fruzsi 2008.10.27. 14:46:12
Jónapot!
Vannak, akik szerint tananyagnövelésre, mások szerint tananyagcsökkentésre lenne szükség. Én elgondolkoznék azon a lehetőségen, hogy biztosítsanak több szabadságot igazán felkészült, pedagógiailag és szakmailag is hozzáértő tanároknak. Miért kell elválasztani a természettuományos tanárképzést a kutatóképzéstől? A bölcsészek miért tudják megoldani, hogy nem választják el? És főképp: miért teszik lehetetlenné, hogy valaki egyszerre végezze a kettőt, ha érdeklődése, motivációja, képességei lehetővé tennék? (á la bolognai rendszer...). Mert tudják-e, hogy mit vezettek be mostanság a tanárképzésben? A tanárszakos hallgató elvégzi a bsc-t, aztán továbblép az msc-re, ami kevés szakmai ismeretből, és rengeteg ppk-s sz*rságból áll. Kérem, attól még maguk sem lettek tanárok, hogy vizsgát tettek a szőranya fogós problémájából...
Szóval, alkotó fantáziájú, kutató habitusú tanárok kellenének, fizikusok és vegyészek és biológusok (!), akik nem kapnak a kezükbe szigorúan megszabott tananyagot és jó kis absztrakt példasort. (Én nem panaszkodnék, hogy nem használható a fizika érettségi fgy, mert nem az a lényeg, hogy sok használható fgy legyen, van már egy pár jól beált, régebbi, és a segédanyagok fejlesztése is lehetne részben tanári feladat...olyan fgy-eket kéne írni, amik mellett az érettségizőset ki lehet dobni! Olyan tanulóknak, akik feladatokat akarnak megoldani).
Ezek a jól képzett, motivált, tehetséges tanárok el tudnák dönteni, hogy az adott gyerekcsoportnak, vagy akár egy-egy gyereknek azon belül mire van szüksége. Kövezzenek meg, de én egy általános tantervű gimnázium átlaggyereke számára nem adnék fel egyetlen számításos feladatot sem. (Az is elég hiú remény, hogy a hetedikeseknek tetszeni fog a tömegszázalék...ez egy fogalom, valljuk be, hogy SEMMIVEL nem kerülünk közelebb a valóságos folyamatok lenyűgöző voltához azáltal, hogy leírjuk a füzetünkbe, hogy (m.o.a/m oldat)*100...). Szóval, a feladatmegoldás kínzó kötelessége alól felmenteném a diákokat mind az általános, mind a középiskolában, és helyette pl. megpróbálnék beszélgetni és kísérletezni, olyan suínesen, ahogy csak lehet. Leszámolnék azzal a beidegződéssel, hogy a tanár dolga az, hogy feladja és visszakérje az anyagot, és hangsúlyoznám, hogy a lényeg az órán való megértés, amihez persze tényleg kevés a heti 1,5 óra. A 45 perces időtartam sem elegendő, mert az alatt azt sem fogom fel, hogy ott vagy és beszélsz hozzám, legalábbis akkor nem, ha kisdiák vagyok... A dolgoknak tehetetlensége van...
Emellett fel kell villantani azt, hogy a tudomány nem csak azért csodálatos, mert látens dolgokat és okokat képes felfedezni, hanem azért is, mert az ismert folyamatok egzakt leírása által képes arra, hogy olyasmikről mondjon dolgokat, amiket nem látott és nem is láthat. Sőt...a kettő össze is kapcsolódik. De ennek a gondolatnak a felfogásához nagyon érettnek kell lennie egy hetedikes diáknak.
A feladatokban leírt dolgokat is be lehet mutatni általában. Sokkal több jó ábrával és diagrammal lehet szemléltetni is absztrakt dolgokat. Tulajdonképpen, ha az osztálynak igénye van rá, akkor még feladatokat is lehet mutatni, de nem olyanokat, hogy most mennyi a gyorsulás, hanem valami olyasmit, hogy adott egy helyzet, és próáljuk megjósolni, hogy mi fog történni!
Emellett szükség van arra, hogy legyen pl. feladatmegoldó szakkör, de nyugodjanak meg, azzal, hogy nem préselek számításokat a gyerekek fejébe, egy tehetséget sem fogok távol tartani a fizikától. Még akkor sem, ha netalán nem nyer OKTV-t. (ami nem biztos.) A csillagászat szerepének az erősítésével egyetértek, megfigyelési, ha tanár lennék, akkor megpróbálnék megfigyelési szakkört szervezni, ami nem tudom, hogy mennyire lehetséges ezen a fényszennyezett Budapesten. Belevennék még egy kis kaotikát, meteorológiát - de persze a tanár dolga, hogy erről döntsön!
Az értékelésről: én a magam részéről senkit nem kínoznék a végletekig olyasmivel, amit nem szeret, mert ezzel azon kívül, hogy célt nem lehet érni, elijesztjük azt is, akit megnyerhetnénk. Ez vonatkozik a humán tárgyakra is. Azt akarom mondani, hogy nem az értékeléstől való félelemre kell alapozni az oktatást...komolyan megoldásnak gondoljuk, hogy az egyik megtanulja, mert nem akar bukni, a másik meg, aki igyekszik, esetleg megkapja, hogy te akkor is csak elégséges vagy, fiam? Aki képes rá, az tudja, mert fél, aki kevésbé, az helyből kaki? Az egész közoktatásnak szóló kritikának szánom, amikor azt mondom, hogy az objektív mércét, amit az Olimpián használnak, ki kellene venni a közoktatásból. Nem az a feladata a tanárnak, hogy "mindeneket lattal mérő" legyen, hanem hogy segítsen, amit segíteni tud, a megértésben, az azonosulásban, emberileg, hogy értékrendje legyen és a közösségért való tevékenységet tudja közvetíteni, anélkül, hogy ezeket készen a gyerek szájába adná. Én őszintén bízom benne, hogy az osztályzást néhány év múlva úgy tartják majd számon, mint manapság a gyerekverést. Ezt a párhuzamot sose tudnám túlzásnak tartani. (Más azoknak a munkáját értékelni, segíteni, kiegészíteni, akiknek erre igénye van, pl. felvételihez, de nem szabad ezt ötfokozatú skálán és kötelező jelleggel...)
Vannak, akik szerint tananyagnövelésre, mások szerint tananyagcsökkentésre lenne szükség. Én elgondolkoznék azon a lehetőségen, hogy biztosítsanak több szabadságot igazán felkészült, pedagógiailag és szakmailag is hozzáértő tanároknak. Miért kell elválasztani a természettuományos tanárképzést a kutatóképzéstől? A bölcsészek miért tudják megoldani, hogy nem választják el? És főképp: miért teszik lehetetlenné, hogy valaki egyszerre végezze a kettőt, ha érdeklődése, motivációja, képességei lehetővé tennék? (á la bolognai rendszer...). Mert tudják-e, hogy mit vezettek be mostanság a tanárképzésben? A tanárszakos hallgató elvégzi a bsc-t, aztán továbblép az msc-re, ami kevés szakmai ismeretből, és rengeteg ppk-s sz*rságból áll. Kérem, attól még maguk sem lettek tanárok, hogy vizsgát tettek a szőranya fogós problémájából...
Szóval, alkotó fantáziájú, kutató habitusú tanárok kellenének, fizikusok és vegyészek és biológusok (!), akik nem kapnak a kezükbe szigorúan megszabott tananyagot és jó kis absztrakt példasort. (Én nem panaszkodnék, hogy nem használható a fizika érettségi fgy, mert nem az a lényeg, hogy sok használható fgy legyen, van már egy pár jól beált, régebbi, és a segédanyagok fejlesztése is lehetne részben tanári feladat...olyan fgy-eket kéne írni, amik mellett az érettségizőset ki lehet dobni! Olyan tanulóknak, akik feladatokat akarnak megoldani).
Ezek a jól képzett, motivált, tehetséges tanárok el tudnák dönteni, hogy az adott gyerekcsoportnak, vagy akár egy-egy gyereknek azon belül mire van szüksége. Kövezzenek meg, de én egy általános tantervű gimnázium átlaggyereke számára nem adnék fel egyetlen számításos feladatot sem. (Az is elég hiú remény, hogy a hetedikeseknek tetszeni fog a tömegszázalék...ez egy fogalom, valljuk be, hogy SEMMIVEL nem kerülünk közelebb a valóságos folyamatok lenyűgöző voltához azáltal, hogy leírjuk a füzetünkbe, hogy (m.o.a/m oldat)*100...). Szóval, a feladatmegoldás kínzó kötelessége alól felmenteném a diákokat mind az általános, mind a középiskolában, és helyette pl. megpróbálnék beszélgetni és kísérletezni, olyan suínesen, ahogy csak lehet. Leszámolnék azzal a beidegződéssel, hogy a tanár dolga az, hogy feladja és visszakérje az anyagot, és hangsúlyoznám, hogy a lényeg az órán való megértés, amihez persze tényleg kevés a heti 1,5 óra. A 45 perces időtartam sem elegendő, mert az alatt azt sem fogom fel, hogy ott vagy és beszélsz hozzám, legalábbis akkor nem, ha kisdiák vagyok... A dolgoknak tehetetlensége van...
Emellett fel kell villantani azt, hogy a tudomány nem csak azért csodálatos, mert látens dolgokat és okokat képes felfedezni, hanem azért is, mert az ismert folyamatok egzakt leírása által képes arra, hogy olyasmikről mondjon dolgokat, amiket nem látott és nem is láthat. Sőt...a kettő össze is kapcsolódik. De ennek a gondolatnak a felfogásához nagyon érettnek kell lennie egy hetedikes diáknak.
A feladatokban leírt dolgokat is be lehet mutatni általában. Sokkal több jó ábrával és diagrammal lehet szemléltetni is absztrakt dolgokat. Tulajdonképpen, ha az osztálynak igénye van rá, akkor még feladatokat is lehet mutatni, de nem olyanokat, hogy most mennyi a gyorsulás, hanem valami olyasmit, hogy adott egy helyzet, és próáljuk megjósolni, hogy mi fog történni!
Emellett szükség van arra, hogy legyen pl. feladatmegoldó szakkör, de nyugodjanak meg, azzal, hogy nem préselek számításokat a gyerekek fejébe, egy tehetséget sem fogok távol tartani a fizikától. Még akkor sem, ha netalán nem nyer OKTV-t. (ami nem biztos.) A csillagászat szerepének az erősítésével egyetértek, megfigyelési, ha tanár lennék, akkor megpróbálnék megfigyelési szakkört szervezni, ami nem tudom, hogy mennyire lehetséges ezen a fényszennyezett Budapesten. Belevennék még egy kis kaotikát, meteorológiát - de persze a tanár dolga, hogy erről döntsön!
Az értékelésről: én a magam részéről senkit nem kínoznék a végletekig olyasmivel, amit nem szeret, mert ezzel azon kívül, hogy célt nem lehet érni, elijesztjük azt is, akit megnyerhetnénk. Ez vonatkozik a humán tárgyakra is. Azt akarom mondani, hogy nem az értékeléstől való félelemre kell alapozni az oktatást...komolyan megoldásnak gondoljuk, hogy az egyik megtanulja, mert nem akar bukni, a másik meg, aki igyekszik, esetleg megkapja, hogy te akkor is csak elégséges vagy, fiam? Aki képes rá, az tudja, mert fél, aki kevésbé, az helyből kaki? Az egész közoktatásnak szóló kritikának szánom, amikor azt mondom, hogy az objektív mércét, amit az Olimpián használnak, ki kellene venni a közoktatásból. Nem az a feladata a tanárnak, hogy "mindeneket lattal mérő" legyen, hanem hogy segítsen, amit segíteni tud, a megértésben, az azonosulásban, emberileg, hogy értékrendje legyen és a közösségért való tevékenységet tudja közvetíteni, anélkül, hogy ezeket készen a gyerek szájába adná. Én őszintén bízom benne, hogy az osztályzást néhány év múlva úgy tartják majd számon, mint manapság a gyerekverést. Ezt a párhuzamot sose tudnám túlzásnak tartani. (Más azoknak a munkáját értékelni, segíteni, kiegészíteni, akiknek erre igénye van, pl. felvételihez, de nem szabad ezt ötfokozatú skálán és kötelező jelleggel...)
